Sorry...egy kis szünet!

Hey Ho!

Drága kedves olvasóim! Mielőtt bárki is azt hinné, hogy nem folytatom tovább a történetet, és bezárom a blogot, szeretnék szólni, hogy SEMMI ILYESMIRŐL, SZÓ SINCS!

Amiről itt szó van, az az, hogy kb. két - három hétig, átmenetileg nem nagyon leszek gépközelben. Rokonok és vendégeink jönnek hozzánk, és én is megyek hozzájuk. Így egy kis időre, vagyis átmenetileg szüneteltetni fogom az írást, mert aligha lesz időm arra, hogy bármit is tudjak írni. Ha tudok majd, akkor megpróbálok majd írni, de nem garantálhatok semmit.

Mivel a hétvégén kezdődik mindez, azért még előtte neki veselkedem a folytatásnak, és ha betudom fejezni a hétvégére, akkor hozni fogom, de ha nem, akkor arra bizony mindaddig várni kell, ameddig előbb nem tudok majd jelentkezni. 

Sajnálom, hogy ez most így közbe jött, közvetlenül még így az elején. De ez ellen nem tudok mit tenni. Ez van. :/

Megpróbálok minél hamarabb visszasietni hozzátok, és hozni a részeket.

Remélem, megértetek és megbocsájtotok nekem. :$

Dóry

Chapter 06

Hey Ho!

Szörnyen sajnálom, hogy eddig nem jött rész. Kissé összejött minden. A fejezetet is újra kellett írnom, mert ami megvolt, azt letöröltem, mert nem tetszett. Kissé túlságosan is előrehaladtam vele, meg aztán amikor változtattattam rajtam, nem tudtam belőle jól kijönni, így újra neki kellett kezdenem. De most már itt van.:)

Köszönöm az előző részhez írt, kommenteket, amelynek nagyon megörültem amikor megláttam. Köszönöm nektek: Nicole Red; Nessa; Skys, Reni, Nóci, Do_Payne és Kíra!

Ez a rész, már hosszabb egy kicsivel, mint az előző rész volt, amolyan kárpótlásként. :) És, persze, ahogyan ígértem is. Ebben már Liam is szerepel. Bevallom, nekem a fejezet végénél való szereplése, jobban tetszik. :)

Kellemes olvasást, és estét kívánok nektek!

Dóry

Liam

Érzem sötét tekintetét az arcomon, melyet tüzetesen feltérképez. Nem merek rá nézni, de mégis kénytelen leszek, amikor Gin bemutat bennünket egymásnak, mint neki mint a másik két srácnak.

- Fiúk, hadd mutassam be nektek, Emily-t, aki tulajdonképpen itt pincérnő – mosolyog rám kedvesen a lány, amit nem tudok nem viszonozni.

- Helló – köszönnek egyszerre, és bár most mind a hármuk hangját hallhatom, egyedül mégis csak Liam hangja van rám, hatással.

- Hace, de szólíts csak nyugodtan, H-nak – mutatkozik be személyesen, a kissé kigyúrt fekete hajú srác, aki Gin barátja.

- Chad, de mindenki Csirkének szólít – mutatkozik be Katina, sötétszőke hajú barátja is.

- Ne haragudj, de honnan jött a Csirke becenév? – kérdezek rá furán, kissé zavartan. De ő egy széles vigyorral pillanatokon belül el is tüntetni a zavartságot az arcomról.

- Onnan kislány, hogy a csirke a sült csirke a kedvenc ételem, és mivel régebben csirkejelmezben szórólapoztam a McDonald’s-nál, így rám ragadt ez a gúnynév.

- Értem – rázom meg mosolyogva a fejem.

- Liam, Gin bátyja – és végül ő is bemutatkozik.

A hangja most így közvetlenül, bársonyosabban és mélyebben hallatszik, mely nem csak, hogy különös hatással van rám, de simogassa is a szívemet, pont úgy mint amikor énekelt.

Az arca melyen még mindig borosta árválkodik, szabályosnak és mi több, látványosan szédítően gyönyörű. Gyönyörűbb mint egy márványszoboré, főleg meg azokkal a sötét barna szempárral, amely úgy fürkészi a tekintetemet és az arcomat, mint aki soha nem látott volna az enyémhez hasonlót.

Mégis miket beszélek én? Biztosan látott már nálam, száz, ha nem ezerszer több szebb lányt. Igaz a mai nap után, már nem mondhatom azt magamra, hogy csúnya. De azt sem mondanám, hogy világ szép. Inkább mondanám azt, hogy olyan lettem, mint egy átlagos lány. Átlagos külsővel.

- Miről szólt a téma, csajok? – teszi fel a kérdést „Csirke”, miközben átkarolja Katina vállát.

- Semmiről – vágjuk rá egyszerre Gin-nel, amivel azonban úgy látszik, hogy elkéstünk mert, Monic azonnal rá vágja, hogy: a fiúkról.

Amire persze a srácok rögvest rá is haraptak. Mintha némi büszkeség jelét venném észre a fiúkon, Liam-en kívül, amikor Monic és Gin is azt vallja, hogy nekik nem is kellenének az olyan fiúk mint amilyen Tom, aki egy újabb rendeléssel érkezik meg hozzánk, és közben összepacsizik is velük, majd visszaáll a pultba.

- És épp arról faggattuk Emily-t, hogy neki milyen típusú pasik jönnek be – jelenti ki Monic – csak, hogy engem is bevegyen a beszélgetésbe -, minek hallatára elhúzom a számat, és miközben elfordítanám a fejemet, Liam továbbra is engem fürkésző tekintetét veszem észre magamon.

- De semmit sem hajlandó mondani nekünk erről – veti közbe Katina, mire Gin mind a két lányt lepisszegi.

- Csajok, hagyjátok már! Hiszen mondta már, hogy nem tudja!

- Hogy? Micsoda? – jön is rögtön a kíváncsi kérdés, továbbra is Csirkétől, amelynek hallatára, csak még jobban zavarba jövök.

Istenem! Nem lehet végre hanyagolni ezt a témát? Miért kell nekik ezt továbbra is ennyire feszegetni? Mégis mit tegyek? Áruljam el nekik, hogy még senkivel sem jártam? Pont a fiúk előtt, és pont előtte? Mit fognak rólam gondolni? De legfőképpen ő?

És engem pedig mióta érdekel, az hogy ki mit gondol rólam? Mert eddig nem érdekelt, tudtommal. Most... most mintha valamiért nem akarnám azt, hogy ő is tudjon róla, hogy én... hogy nekem még nem volt senkim.

De miért nem akarom azt, hogy ne tudjon róla? – teszem fel magamnak a kérdést, majd mielőtt még tovább gondolkodhatnék ezen, kibököm a választ.

- Még nem volt barátom.

- De hát, hogy-hogy nem volt? – kérdezik, és hirtelen rám mered hat szempár, és míg én továbbra is a zavartság érzelmében tengődőm, csupán csak megvonom a vállam.

- Mert... én... – mielőtt tovább folytathatnám a makogásomat, mindannyiunk meglepetésére, Liam az aki félbe és egy egyben lezárja ennek a témának a tovább feszegetését, amiért én megeresztek felé egy őszinte és hálás pillantást, amit ő egy féloldalas mosollyal le is reagál.

- De...

- Csirke, azt mondtam, hogy elég! – szól rá a srácra, aki pár másodperces farkasszemezést követően, egy megadó sóhajt hallat.

Miután megbizonyosodhattam afelől, hogy nem fogják tovább feszegetni a nekem „miért nem volt még barátom” témát, megelőzve a további kérdéseket rólam, úgy határozok, hogy „haza” megyek, a Suzy-ékkal való jelenlegi otthonunkba.

- Ne haragudjatok rám, de nekem ezeket itt még haza kell vinnem, mert hamarosan kezdődik a műszakom – jelentem ki, miközben felállok.

- Nem vehetnéd ki a mai estét? – jön a kérdés, de most H-tól.

- Miért? Mi a terved mára bébi? – kérdezi meg tőle, Gin.

- Csak arra gondoltam, hogy esetleg elmehetnénk így mindannyian együtt a Skritch-bam úgy tudom, hogy bulit szerveztek oda mára is – feleli.

- Nem lehet. Még csak most kezdtem alig egy hónapja, és a főnököm nem igen lenne elragadtatva attól, ha már most szabadnapot akarnék kivenni – nézek rá, sajnálkozó és egyben bocsánatkérően – Sajnálom.

- Óh, de kár – mondja szomorúan, Gin.

- Talán majd legközelebb – próbálom felvidítani őt, ami sikerül is, mert pillanatokon belül eltűnik a szomorú kifejezés az arcáról, aminek a helyét az öröm veszi át. – Köszönöm nektek ezt a napot. Nagyon jól éreztem magam, és örültem, hogy megismerhettelek titeket.

- Mi is nagyon jól éreztük magunkat, nem igaz csajok? – fordul Gin a másik két lány felé, akik mosolyogva bólintanak. – Ezt a napot hamarosan meg kell, hogy ismételjük.

- Részemről, oké – egyezem bele mosolyogva.

- Holnap, mi így magunk között a srácokkal, mozizást tervezünk pattogtatott kukoricával, chipsszel, kólával és persze gumimacival, ha van kedved hozzá, csatlakozhatnál hozzánk, ugye srácok?

- Naná! Örülnénk, neki, hogyha jönnél – mondja, kedvesen Katina, amivel a többiek is egyet értenek, még Liam is. Aki újra rám nézve, egy beleegyező bólintással jelzi a feleletét.

Az igaz, hogy nagyon jó érzés hallani mindannyiuktól, hogy örülnének annak, ha holnap este én is velük tartanék, de a legeslegjobban a tudat tett boldoggá, hogy Liam is egyetért velük.

Vajon mi lehet ennek az oka? Esetleg én, mint egy átlagos lány esetleg érdekelné őt? Vagyis, helyesbítve érdekelheti őt, egy olyan lány mint amilyen én vagyok? Vagy csak szimpla udvariasságból, bólintott ár a kérdésre?

Mi van akkor, ha tényleg ez lenne az ok, és nem az, hogy esetleg én... Na jól van! Elég! Állj, le Emily Thorne, mielőtt bármit is közbe képzelnél! Ez nem te vagy! – szól rám a tudatalattim, aminek szétfogadva, abbahagyom az elmélkedést, majd felfogva a szatyraimat a székem mellől, elköszönök az eddigi asztal társaságomtól, de csak miután megbeszéltük, hogy holnap késő délután, fél hatkor a műszakom után itt, fogunk majd találkozni Gin-nel, akivel elmegyünk majd hozzájuk.

Alig teszek csupán néhány lépést, amikor a már, egy ismerősen csengő mély, bársonyos hang – melynek hallatára, hirtelen libabőrös leszek -, megszólal mögöttem. Mielőtt megfordulnék, lehunyom a szemeimet, majd egy mély levegőt véve, megfordulok és ráemelem kíváncsi tekintetemet.

- Várj, segítek! – ajánlja fel, és kiveszi a kezeimből a szatyrokat és ugyanazt a féloldalas mosolyt veti rám, mint amivel alig néhány perccel ezelőtt is megajándékozott.

- Köszönöm – motyogom zavartan az orom alatt, majd elindulok a faházikó felé, ahova ő is követ.

- Ne haragudj, Csirkére – szólal meg, miután néhány percig csupán csak a léptünk hangja hallatszott. – Kissé nehezebben fogja fel a dolgokat – mutat a fejére, vigyorogva, és amikor tulajdonképpen leesik, hogy csak viccel, kitör belőlem, egy apró de hallható nevetés.

- Gyönyörű a nevetésed – mondja, mire abbahagyom azt, és magam elé nézek.

- Köszönöm – csak ennyit tudok mondani, mást nem.

Ha eddig zavarban voltam, akkor most ez amit most érzek, messzemenő annál. Még soha senki nem mondta ezt nekem, és az, hogy most éppen pont az a fiú mondja nekem, aki tetszik nekem, nos az örömmel tölt el. Hol ott pedig, valami azt súgja nekem, hogy vigyázzak vele. Hiszen, ő nem olyan mint a többi.

De hát honnan tudhatnám én, aki eddig még nem foglalkozott a fiúkkal, hogy milyen lehet a többi srác?

- Elpirultál – jelenti ki, széles mosollyal amikor elém kerül, és hátra fele lépked előttem.

- Ki? Én? Nem, dehogyis – kezdek bele a tiltakozásba felemelt kezekkel, de ő csak továbbra is bólogatva jelzi a maga igazát.

- Még soha senkitől nem kaptál bókot, igaz? – kérdezi, meg amint megérkezünk a faházhoz, amelynek a bejárata előtt megállunk.

Meglehet, hogy az volna ilyenkor a megfelelő cselekedet, ha behívnám, de mivel ez az egész helyzet nekem még új, ezért inkább mégsem hívom be.

- Nem, még nem – felelem, belenézve abba a sötét szempárba, amelynél szebbet és, varázslatosabbat még soha nem láttam.

- Pedig, igazán megérdemled a bókokat – mondja, miközben visszaadja a szatyrokat és távozni készül. – Holnap találkozunk, legyen szép estéd, Emily – kacsint rám, majd elindul vissza arra, amerről jöttünk.

- Neked is – szólok utána – Liam.

Mindaddig nézem az egyre csal távolodó alakját, ameddig el nem tűnik a látókörömből, majd amikor már nem látom őt, egy kellemes mosollyal az arcomon belépek az ajtón, ahol Suzy és Nora kíváncsi pillantásával találom szembe magam.

- Ki volt az a fiú, aki hazakísért? – támadnak le ebből a számukra első és talán a legfontosabb kérdéssel.

- Liam – mondom ki, ami folytán döbbenten néznek rám.

- Na, ne etess már! Tényleg? Az a Liam, akire gondolok? – kérdezi Nora, úgy mint aki nem hisz nekem.

- Attól függ, hogy kire gondolsz? Hiszen, honnan tudhatná, hogy te, kire gondolsz – löki meg Suzy.

- Hát Liam-re, az énekesre. Arra a rossz fiús külsővel megjelenő, eszméletlenül jóképű pasira, persze – mondja ki.

- Igen, ő vele – vonom meg a vállam, majd úgy teszek, mint akinek ez az egész nem is jelentett volna semmi, felmegyek a szobámba, ahol miután becsukom magam mögött az ajtót, hanyatt fekszem az ágyamon.

Amikor lehunyom a szemeimet, egyedül csak is Liam gyönyörű szép barna szemei és a féloldalas mosolya jelenik meg előttem.

Azt mondta nekem, hogy gyönyörű a nevetésem, és ez bók volt. Vajon tényleg, tetszik neki? Végül is, ha nem tetszene neki, akkor nem mondta volna ez. Nem igaz?

Hát azt kell, hogy mondjam neked Liam, hogy a te nevetésed is tetszik nekem. Na meg a mosolyod, és azok a barna szemeid is, amelyekkel úgy vizslattál.

Óh, bárcsak többet tudnék arról, hogy ilyenkor amikor tetszik nekünk valamit, hogy mit kellene tennem, és hogy hogyan viselkedjek! – sóhajtok fel kissé kelletlenül magamban, majd nekikezdek a készülődésnek, munkába menet...

Chapter 05

Hey Ho!

Meg is érkeztem az 5. fejezettel. Nem sokat mutat, (de már Liam is megjelenik benne...) éppen ezért megpróbálok még a héten hozni egy fejezetet, kárpótlásként nektek.
Az előző részhez írt véleményeket, nagyon szépen köszönöm: Reninek; Nicole Red-nek; Nócinak; Nessának és Skysnak! 

Kellemes és szét hetet kívánok nektek!

Dóry

Kis időre, mint egy átlagos normális lány

Nem sokkal azután, hogy mindannyiunkat megszépítettek Frankie szalonjában, ahol maga a tulajdonos megesketett minket, hogy amint tehetjük és lesz rá időnk, újra látogassuk meg őket, a csomagjainkkal a karjainkon ültünk be a munkahelyemre, vagyis más néven a Venice Beach-be.

Tom szolgált ki bennünket, de megjegyezte, hogy milyen csinos lettem, és hogy az új tépett frizurám is tetszik neki.

Még jó hogy, Tomnak van barátnője, akit imád és nem nekem kezd el udvarolgatni – jegyeztem meg magamban.

Kortyolgatva az alkoholmentes koktéljainkat, egymásközt kivesézzük mint a ma délután eltöltött közös időt, mint a különcnél – különcebb ruházatot viselő egyéneket akik egymás után tévednek be a bárba.

- Nézzétek már azt a nagy mellű szőke hajú csajt, ahogyan a pultos figyelmét próbálja magára vonni – mutat a pult irányába, Monic lesajnálóan.

Mindannyian arra tekintünk amerre ő kért minket, és tényleg eléggé odatenni igyekszik magát a szőke hajú lány, Tomnak. Akin mintha azt venném észre, hogy belül magában csak szórakozik rajta. Végül is, tudtommal Tom élvezi az ilyen helyzeteket eléggé ahhoz, hogy ne viszonozza a flörtöt. A méz szőke hajával, és kék szemeivel elég sok női vendéget vonzott már a bárban, ahogyan szerintem mind addig is fogja tenni, ameddig itt szándékozik még dolgozni.

- De, Tom csak hülyíti a lányt. Egyáltalán nem veszi komolyan őt – vonom meg a vállamat, egy újabb kortyot követően.

- Te honnan tudod ezt? – kérdezik vissza döbbenten.

- Csak onnan, hogy ezt ő maga is megemlítette már nekem, és volt alkalmam hallgatni a flörtöléseit. Ő amolyan, igazi hűséges, romantikus lélek, akinek ha barátnője van, azt nem csalná meg, semmiképp sem – adok magyarázatot, amitől némiképp kissé furcsa tekintettel merednek a szőke hajú fiúra.

De nem áhítatos és kívánó tekintettel, ha nem inkább, olyannal mint akiknek az ilyen fiúk egyáltalán nem jönnek be... és sikerült is beletrafálnom, ugyanis pillanatokon belül, máris abba avatnak bele, hogy nekik az olyan típusú pasik jönnek be, mint a mostani párjuk. A macsós, kissé rosszfiús típusúak. Akik nem igazán hajaznak arra, hogy minden törvényt betartsanak, hanem inkább arra, hogy ezt kevésbé tehessék meg. Hiába békés és szeretetteljes család veszik őket körbe, mégis inkább a lázadásnak és a bulizásnak élnek, legalábbis most még...

- És neked, milyen pasik jönnek be Em? – becézz le, Katina.

- Nekem? Öm... nos... – egyetlen egy épeszű válasz sem jut az eszembe.

Ilyet még tőlem senki sem kérdezett eddig, na nem mintha adtam is volna rá időt és alkalmat is egyáltalán. Meg nem is igazán foglalkoztattak a fiúk, nem hogy még az, hogy milyen típusúak tetszenének nekem.

- Nem tudom – felelem, mire meglepetten fürkészni kezdek.

- De, hát ez hogy lehet? Azt csak tudnod kellene, hogy az olyan fiúk tetszenek –e neked, mint a pultos srác, vagy az olyanok mint a mi pasijaink – jelenti ki, még mindig furcsállva a válaszomat Monic, ami hallatán, zavaromban lesütöm a szemeimet.

- Monic! – szól rá Gin, ő azonban mintha meg se hallotta volna őt, továbbra is azt magyarázza, hogy csak kell lennie valaminek, akár egy olyannak, hogy mi tetszik nekem egy fiúban, és mi nem.

De én csak hallgatok, mint a sír. Mégis, hogyan mondhatnám el neki és a többieknek, hogy nekem nem volt olyan életem, mint amilyen nekik? Hogy amíg ők nekik élnek a szüleik, addig az enyémek már évek óta hallottak? Hogy én egy rendes suli és barátok helyett, egy árvaházban nőttem fel, ahol csak is saját magamba zárkóztam? Mert attól tartottam, hogyha bárkit is közel engedek magamhoz, elveszítem? És, hogy nem jutott arra időm, hogy a fiúkon járjon az eszem?

Ezeket, mégis hogyan közölhetném velük? Mi van, ha mindezt szóvá teszem nekik, akkor ők esetleg úgy döntenek, hogy mégsem akarnak egy olyan lánnyal barátkozni tovább, mint amilyen én vagyok?

A délutánt nézve, én nem akarom, hogy ez így legyen. Még ennek a pár óra együtt töltött idő, ellenére sem. Megkedveltem őket, mert azzal, hogy ők nem tudják rólam még az igazságot, kedvesek és barátságosak voltak velem, mintha én is egy lennék közülük. Semmiből sem hagytak ki, pedig könnyűszerrel megtehették volna.

Végre úgy érezhettem magam, ahogyan talán mindig is akartam érezni magam. Nem kellett attól tartanom, hogy a sajnálatukat láthassam és érezhessem. Olyan lehettem ma, mint egy átlagos, normális lány. Akinek vannak barátai, és családja. Pont, amilyennek lennem kellett volna.

Időközben Monic is elhallgatott, és csak rám vártak, vagyis pontosabban a válaszomra, vagy arra, hogy mondjak valamit.

Esetleg el kellene kezdenem magamról is beszélni? Nem gyors ez még egy kicsit? De, mégis, hogyan viselkedhetnék úgy normálisan, ha titkolózom előttük, és nem hallgathatok el örökké, ha valami velem kapcsolatos kérdésre kerül sor – látom be, mire végül szólásra kezdem el nyitni az ajkaimat.

De mielőtt bármit is mondhatnék, hirtelen megjelennek az asztalunknál a Fat Phoenix együttes fiú tagjai. Liam kivételével mind a két srác a párjaik háta mögé álltak be, míg Liam megáll Monic mellett, és kíváncsian fürkészni kezdi az arcomat...

1. Díj! + Hírek a Frissről!

Hey Ho!

Wáó! Pár nappal ezelőtt, April jóvoltából a blog megkapta első díját! Amit nagyon szépen köszönök April-nek, és nektek is, amiért figyelemmel követitek és olvassátok a blogomat. <3 

Szabályok:

11 dolog magamról:

1. Pontosabban 2012.12.29 - én nyitottam meg az első blogomat, amely Twilight témájú volt.
2. Zöldes barna(de leginkább zöld, barna csak egy kicsi van benne) szemem van, és a hajam is barna.
3. Két testvérem van.
4. Imádom az unokaöcsémet.
5. Alig várom már a július végét, hogy megszülethessen a nővérem második gyereke.
6. Kedvenc együtteseim: Nickelback, Hooligans
7. Imádom a kókuszos édességeket.
8. Akció és horror filmekért élek-halok.
9. Szeretnék nyelveket tanulni, és világot látni.
10. Utálom, ha valaki nem érti meg a nemet. Ahogyan azt is utálom, ha a számomra fontos és jelentős kérésemet, valaki figyelmen kívül hagyja.
11. Imádom a kutyákat.

11. válasz April kérdéseire:

1. Szeretnéd a jövőre nézve folytatni az írást?
- Talán, igen.
2. Ha csak egy napra is, melyik filmbe/könyve csöppennél?
- Passz.
3. Mit gondolsz az 1D, Justinos blogokról?
- Hm... mivel Justin-t nem szeretem, így az ilyen témájú blogokat egyszerűen nem olvasom. Az 1D-es közül pedig akad egy - kettő, egy pár amelyiket szeretek és amit olvasok is. Konkrét véleményt nem írnék, ugyanis senkit sem szeretnék megbántani.
4. Voltál már szerelmes?
- Színészbe? Énekesbe? TV szereplőbe? Műsorvezetőbe? Könyv szereplőbe? Akkor igen. De, a valóságban? Nem. Nem igazán, csak amolyan plátói szerelmes voltam már. :D
5. Hogyan vezeted le a feszültséget?
- Némi csapkodással, és zenével.
6. Szerinted a magyar vagy a külföldi emberek a tehetségesebbek?
- Ki tudja? Hiszen úgysem azokat számítsák tehetségesebbnek akik egyébként valójában is azok. :/ Ugyanis, akadnak köztük olyanok is, akiknek tulajdonképpen szemernyi tehetsége sincs, és mégis őt állítják be annak. Így erről csak annyit, hogy NO COMMENT!
8. Mi leszel, ha "nagy leszel?
- Mikortól számítható a nagyság? Egyébként pedig, valszeg, hogy felnőtt. De, hogy még milyen? Passzolom.
9. Mi az amire mindig vágytál?
- Akad egy pár... 
10. Mi a legutáltabb tantárgy számodra.
- A kémia, biosz, és a matek, VOLT.
11. Szereted a rágót?

- Igen.

11. kérdés:

1. Mit jelent számodra az írás?
2. Miért épp ezt a történetet írod, vagyis mit jelent neked ez a történet?
3. Mi alapján válogattad a szereplőidet?
4. Miért pont a két főszereplőd lett a főszereplőd?
5. Mely műfajú és témájú történeteket kedveled és szereted leginkább?
6. Boldog véget tervezel -e a történetednek, avagy sem?
7. Van(nak) -e inspirációid a történeteidhez? Ha igen mi(k)?
8. Melyik karakter lennél szívesebben a szereplőid közül?
9. Írtál -e már olyan történeted, amelyben te magad vagy a főszereplő? Ha, nem akkor írnál?
10. Gondolkoztál már azon, hogy a későbbiekben is foglalkozz az írással?
11. Egy 10 skálán, mennyire számítanak/fontosak neked az olvasok véleménye?

Nekik küldeném tovább:

Nicole Red
Abby Wright
Alice W.
Anna Bajnóczi
Brooke
Anna Katona

Friss!

Bocsánat, hogy a héten nem jött. De sajnos nem úgy alakult a hetem, ahogyan szerettem volna. Egyáltalán nem terveztem, hogy az egyik-napról a másikra a kórházba kell majd mennem, apukámmal és be hozzá, a rákövetkező napon, majd onnan a nővéremék utazni. És ez így pont a hétvégén. Nem számítottam erre. De, nem tehettem és nem is tudtam mást tenni. 

De ma délután, avagy holnap már neki kezdek az 5. fejezet befejezésének. :) De, ha nem érkeznék meg vele kedd estig, akkor azt a Chat-en jelezni fogom majd, így azt is figyelhetitek.

További szép és kellemes éjszakát, és hetet nektek!

Dóry

Blogajánló!

Hey Ho!

Most egy blogajánlássál érkeztem hozzátok, amiről máris itt egy rövidke leírás arról, hogy miről is szól a történet:

Amelynek az alapötletét, A Szent Johanna Gimi könyv sorozat adta, de megszeretnék nyugtatni mindenkit, hogy ez a történet nem a Leiner Laura könyvének a másolata, avagy a módosítása. Csak egy hozzá hasonló témájú és korú történet. 

Ha nincs ellenedre, egy Gimi történet, akkor itt a helyed! Azt nem garantálom, hogy megüti -e a Szent Johanna Gimi sorozatot, de nem is ez a cél. A célom az, hogy mint magamat, mint titeket is, megörvendeztethessem egy hasonló kaliberű történettel. 

Jóban – rosszban, mindig együtt ( Avalon Gimi )

Egy aprócska kisváros, ahol szinte mindenki ismer mindenkit. Egy gimnázium, amely a városról kapta a nevét. Egy osztály, amely kitűnik a többi osztály közül. Egy osztály, amely – egy új diák érkezése -, során összeszokott, és összetartó lesz...

Mások erre az osztályra, irigykedve, avagy lenézően tekint – de csak mert, mindenki ennek az osztálynak a részese szeretne lenni -.

Barátok... szerelmek... veszekedések... és még a kicsapások is veszélyeztethetik az osztályt, de mégis mindenben kiállnak egymás mellett, mert ez a történet, nem is szól most másról, mint: Jóban – rosszban, mindig együtt... Avalon Gimi.

http://joban-rosszbanmindigegyutt-avalongimi.blogspot.hu/

Remélem, hogy tetszeni fog majd nektek, és olvasni fogjátok majd. :)

A következő fejezetet, pedig napokon belül hozni is fogom majd, szerencsére az eleje már megvan, így már nem sok kell ahhoz, hogy kész legyek a fejivel. ;)
Addig is, további szép és kellemes estét, és hetet mindenkinek!

Dotty

Chapter 04

Hey Ho!

Meg is hoztam az ígért, második fejit is ezen a héten, azaz a negyedik részt. Igaz ebben még nem szerepel Liam.  És, nem is valami nagy szám. De, a következőben avagy az azután lévőben, már szerepelni fog, de a következőben, avagy az azutáni részben már biztosan, hogy benne lesz. És a rész is, érdekesebb lesz majd.  :) 

Köszönöm az előző részhez írt véleményeket: Reninek; Nicolnak és Nócinak! <3

Kellemes és szép vasárnap estét mindenkinek!

Dotty

Shopping

Miután Gin-nel megbeszéltük, hogy holnap vagyis már ma, délután kettőkor ugyanitt találkoztunk, elköszönünk egymástól, majd visszatérve a barátaihoz, visszafordul felém, és mosolyogva int, amit én viszonozok is. Amikor a bátyja, Liam is felém tekint és a tekintete az enyémbe fúródik, a hirtelen jött zavarom miatt, újfent lesütöm a szemem, és újra a munkámnak szentelem a figyelmemet.

El telik egy kis idő mire, mint a bulinak, mint a munkaidőnk is véget ér.

Elköszönve Tom-tól, még egy futó pillantást vetek arra, amerre Gin-ék vannak, majd amikor már azt látom, hogy ők is épp távoznak, én is követem a lányokat, Suzy-t és Nora-t a szállásunkhoz.

Nem kell sokat sétálnunk, ugyanis nem messze a parttól van egy három szobás+egy fürdő+nappali és konyhás kis faház, ahol mind a hárman lakunk. Eredetileg ez a faház, Suzy nagynénikéjé, csak mivel ő most egy Afrikai felfedező utón van, így a házát az unokahúgára hagyta, aki megosztja velünk, a jelenlegi otthonát.

Igaz az én kis lakrészem, nem annyira nagy mint a lányoké, de éppenséggel annyira elég, hogy egy ágy, egy fotel és egy kis komód beférjen, ahova azt a kevéske cuccomat betehetem, amim van. Amit majd ma, megpróbálok egy picivel megtöbbszörözni.

Amikor megérkezünk a faházhoz, elköszönve a lányoktól is, a szobám felé veszem az irányt, ahol a ruháimat pizsamára cserélve le, befekszem az ágyamba, fürdeni pedig majd, ráérek akkor amikor felkelek.

Mielőtt lehunyom a szemeimet, váratlanul Liam arca és sötét tekintete jelenik meg előttem, pont amikor rám nézett, majd rövid időn belül, hagyom, hogy utolérjen az álom...

Délután egykor....

Meglepően furcsa volt számomra az, hogy alig egy órával később keltem fel, dél után. Ugyanis, nem szokásom ilyen sokáig aludni, de még példa sem volt rá, hogy lett volna. De nem is olyan sokat tűnődöm ezen, ha nem elő keresve a másik rövid farmernadrágomat – ugyanis az elsőt tegnap volt rajtam -, és az egyik fehér ujjatlan felsőmet, és egy tiszta fehérneműt, megcélozom a fürdőszobát...

Amikor végzek a fürdéssel, és a hajamat is nagyjából rendbe tudtam szedni, csatlakozom a konyhában lévő Suzy-hoz aki épp az ebédjét fogyasztja. Én csak egy kávét iszok, majd amikor a telefonom kijelzőjére pillantok – amelyet, még az idejövetelem előtt vettem meg -, észreveszem, hogy tíz perc múlva két óra lesz. Ahogy megiszom a kávémat, a bögrét el is mosogatom magam után, majd közlöm Suzy-val, hogy elmegyek itthonról.

- Óh... nem is tudtam, hogy összebarátkoztál valakivel – mondja döbbenten. – Csak nem valami pasi van a dologban?

- Mi? Ja, nem! De hogy is. Csak egy lánnyal, tegnap a partról. Tudod, az aki véletlenül fejbe dobott. Ő is ott volt a bulin – magyarázom neki.

- Tényleg? Ő is ott volt? – kérdezi.

- Igen. Kedves lány, és megbeszéltük, hogy elmegyünk vásárolgatni, meg ide-oda – vázolom fel egészen röviden a programunkat. – De most már megyek, nem akarom megvárakoztatni. Majd később találkozunk. Szia! – intek neki, és még az előtt kilépek az ajtón, hogy bármit is mondhatna.

A bárhoz érve, már Gint ott találom, de azonban nem egyedül.

- Helló! – köszönök nekik, mire Gin ahogyan a múlt éjjeli búcsúzásunkkor, úgy most is egy öleléssel üdvözöl, majd bemutat a vele rám várakozó két lánynak.

- Úgy örülök, hogy eljöttél. Ők itt a barátnőim, Katina és Monic. Csajok ő pedig itt, Emily.

- Szia! – mondják kórusban, mire mindannyian megeresztünk a másik felé egy mosolyt.

Mint a két lányt felismerem, ők is az együttesben játszanak. Most, hogy így közelebbről is megfigyelhetem őket, tényleg mind a ketten nagyon csinosak. De, Monic még abban az egyszerű rövid farmer szoknyában, és egy hozzá passzoló fehér pánt nélküli felsőben is, nagyon szép. Észreveszek a szőke hajában egy vörös tincset, mely nem, hogy rondítani rajta, de még szebbé teszi őt... vagyis inkább, keményebbé és vaddá.

Valószínűleg, bomlanak érte a fiúk, ahogyan Katina-ért és Gin-ért. Csak tudtommal, ők már foglaltak. De vajon, Monic is az? Mi van akkor, ha ő pedig Liammel jár?

Na, tényleg akkor mi van? – kérdezi az ismerős hang a fejemben. Várjunk csak! Gin azt egy szóval sem említette, hogy Liam és Monic között van valami, így az is lehet, hogy csak baráti kapcsolat van köztük. Ebben a tudatban, hagytam, hogy Gin belém karolva, vezessen arra, amerre szándékozni akar...

Az egyik ruházati boltból a másikba vonszolnak be, míg végül már hat szatyor fejenként mindegyikünk kezében ott van. A ruha választásoknál, és azok felpróbálásánál igazán jól szórakoztunk, ugyanis akadt egy-két igazán díszes-színes, és vicces darab is, melyet már csak a vicc kedvéért öltöttük magunkra. A ruhaboltok után egy olyan boltba tévedtünk be, ahol, bár igaz, hogy olcsó utánzatok voltak, de olyan ékszereket és csecsebecséket választhattunk, amelyek megtetszettek nekünk, és amelyeket szívesen hordanánk is magunkon.

Majd mielőtt visszatérhettünk volna a bárba, a munkahelyemre, bemegyünk az egyik szépségszalonba, pontosabban: Frankie szalonjába, aminek a nevét a tulajdonosról kereszteltek el. A hely elég nagy tűnik így belülről, és egyedül csak a vörös és a fekete szín dominál. De egyáltalán nem irritáló, hogy csak ez a két szín található meg itt, sőt mi több. Valamiért bizalmat kelt magában az egész összhatás, amelyet mutat. Hamarosan mind a négyünket, kezelésbe is vesznek. Gyantázástól kezdve, a manikűrösig, és azontúl a fodrászig.

Boldogan diskurálóm a bőrömet a tükörben, miközben maga Frankie vette kezelésbe a szörnyűségnek vélt lóboncomat.

- Bellissimo, hát tényleg megakarsz válni ettől a bello hajtól? – kérdi, mielőtt belevágna a hajamba.

- Igen, de nem teljesen. Csak egy pár centit kéne levágni, de olyan tépett frizurára gondolok, mint amilyen Monic-é – mutatok a két székkel arrébb ülő, szőke hajú lányra, aki felém nézve, egy barátságos mosoly.

- Va bene Bellissimo! – egyezik bele Frankie a kérésembe, amelynek a véghezvitelébe bele is kezd.

Amíg Frankie a hajamat vágja, a délután történteken kezdek el elmélkedni.

Igaz, az elején frusztrált, hogy nem csak ketten vagyunk Gin-nel, de így lassan a shoppingunk végére, már egyáltalán nem is bánom, hogy Katina és Monic is velünk tartott. Ahhoz képest, hogy az egyikük különcebbül viselkedik mint a másikuk, mégis nagyon kedvesek, és ugyanolyan barátságosak voltak egész végig velem, mint ahogyan Gin.

Egy kicsit be is avattak abba, hogy milyen az együttes tagja lenni, és abba is, hogy mit szoktak csinálni akkor, ha nem zenélnek. Megtudtam, hogy míg Gin, és Monic ugyanott, a zeneakadémián tanul tovább, addig Katina rajzol és fest.

Amire leginkább felfigyeltem az az volt, hogy kiderült, Monic-nak már van barátja, és hogy Liam-nek most nincs senkije sem. Ez a hír örömmel töltött el, de hogy miért arra még nem tudok rájönni. Egyedül csak azt tudom, hogyha az derült volna ki, hogy Moniccal, avagy esetleg valaki mással járna, az elszomorított volna...

Fordítások, olaszról - magyarra:

*Bellissima: Kedvesem*

*Bello:Szép*

*Va bene Bellissimo!: Oké, kedvesem!*

Chapter 03

Hey Ho!

Ahogyan ígértem is, itt is van az új rész! Remélem, hogy tetszeni fog! :) Az előző részhez írt kommenteket, köszönöm: Nessinek; Nicole-nak, Reni-nek és Nócinak!

A következő rész pedig, vasárnap várható!

Addig is kellemes olvasást, és szép estét/hétvégét mindenkinek! 

Dotty

Gin

Az éjfélhez közeledve, már magam is meglehetősen megtapasztalhattam, hogy milyen lehet, egy jó összeszokott társaságot látni egy színpadon, amelyen számunkra egy őrületes bulit csapott a banda.
Be kell látnom, hogy igaza volt Tom-nak. Tényleg, majdnem minden ugyanolyan volt, mint ahogyan azt ő leírta nekem. Csak én egy picivel, sokkal többet éreztem át, abból amit ők közvetítettek nekünk.
Esetleg írható annak a számlájára, hogy egyes szövegek ugyanazt azt érzelmet tükrözték vissza nekem, amelyeket mindez idáig éreztem?
Amikor a színpad elején álló fiú, arról énekelt, hogy milyen lehet úgy élni, hogy senki sincs melletted, akire számíthatsz, azt vettem észre, hogy akarva, akaratlanul is, de megkönnyeztem a dalt. Könnyeztem, mert ebben a pár percben, valósággal szíven ütött az, hogy ha nem változtatok az életemen, akkor soha nem fogom majd mindazt a fontos dolgot megtapasztalni, mint amiket mások. Akik szabadon, és önfeledten élik a saját életüket.
/*De ehhez akkor az kell, hogy kibújj végre a csigaházadból!*/ - mondja egy aprócska hang a fejemben, amelynek úgy hiszem, igaza is van. Csak nem tartózkodhatok örök életemre abban a csigaházban, amelyet a családom elvesztése során húztam fel magam köré.
Na igen! De akkor, hogyan is kellene ezt elkezdenem? – teszem fel magamnak a kérdést, amelyre egy kis időn belül meg is kapom a választ, csak nem éppen magamtól és attól az aprócska hangtól a fejemben, ha nem egy számomra már nem is oly annyira ismeretlen személytől.
- Szia! – szólal meg előttem, pont az a lány, akit a partról ismertem fel – Gin vagyok! Te bizonyára új vagy itt – mondja, mire én csak bólintani tudok. – Még sosem láttalak itt, hova valósi vagy? – meglepetten fürkészem őt, amiért ilyen közvetlenül csak úgy beszélgetésbe elegyedik velem.
Már épp azon lennék, hogy elfordulva tőle távozzak a helyemről, amikor az eszembe jut a nem is olyan régen tett elhatározásom, magamnak.
- Szia! Én pedig, Emily. Igen még új, Brooklyn-ból jöttem – adom meg a választ, és még egy apró mosolyféleséget is megeresztek.
- Tényleg? – kérdi – Már én is jártam ott, szerintem szép város.
- Igen, az! – bólintok helyeslően. Csak kár, hogy én nem ismerhettem meg a várost! – gondoltam magamban, szomorúan.
- Tudom, hogy már bocsánatot kértem tőled délután, de tényleg nagyon sajnálom, hogy megsérültél. Remélem már jobban vagy – aggódás és bűntudat hallatszódig ismételten a hangjából, mire én ahogyan nem rég, úgy most is, csak annyit tudok rá felelni, hogy „nem történt semmi baj” – azt leszámítva, hogy egy jó kis ideig kóválygott a fejem, de erről nem kell neki tudnia.
Miközben ő arról kérdez engem, hogy Brooklyn-on kívül hol jártam már, és hogy kivel érkeztem ide Los Angelesbe, - akaratlanul is – de, amikor újra megszemlélem őt, valamiért az énekes fiú arca jelenik meg előttem, pedig most közte és köztem jó pár méternyi távolság van most. Ugyanaz az arcvonások, ugyanaz a tekintet csak kicsivel másképp. Amíg Gin tekintete, barátságos és közvetlen személyiséget mutat, addig azé a srácé pedig, mintha zárkózottságot mutatna, de ez mellett pedig, önelégültséget és magabiztosságot. Ugyanezt éreztem akkor is, amikor a tekintete az enyémbe fúródott. Bár csak pár másodpercig tartott, mégis hosszúnak tartó időnek tűnt számomra, mely megszűnni nem akart, abban a pillanatban. Olyan érzés kerített hatalmában akkor abban a percben, amelyet eddig még nem éreztem, soha sem.
És ez megijesztett... ezért is szakítottam meg én a szemkontaktust, azzal, hogy lehajtottam a fejemet. Nem tudtam elképzelni, hogy miért volt rám, ilyen hatással, mint a hangjával, és mint a tekintetével.
- Hé! Emily! Hahó! – egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy valaki a nevemen szólongat, és a kezével legyezget előttem.
- Óh, bocsánat! Csak... csak – /*Na most találj ki valami jó magyarázatot Em!*/ - ... még az előbbi dal hatása alatt voltam – vágom ki gyorsan magamat, hol ott persze, enyhe bűntudatot kezdek el érezni, amiért becsapom ezt az aranyos, lányt, de most azért mégsem mondhatom azt neki, hogy éppen az énekessel hasonlítom össze.
- Áh, vagy úgy! Megtudlak érteni! A bátyám, mindenkiből ugyanilyen hatást vált ki – mondja, mosolyogva.
- A.. a bátyád? – kérdezem megilletődve egy pillanatra, de aztán amikor rá majd a színpad felé tekintek, valóban szembe tűnő a hasonlóság közöttük, amelyet tulajdonképpen épp az imént nekem is feltűnt.
- Igen. Ő Liam, az én egyetlen bátyám – néz ő is a színpad felé. – Tulajdonképpen neki köszönhetjük azt is, hogy most itt vagyunk. Ő alakította meg az együttest, és ő is írja a dalokat – magyarázza, és én pedig iszom minden szavát.
Röviden pár szóban elmondja, hogy ki – kicsoda, és hogy ő a dobossal, a fekete hajú magas és izmos fiúval jár, akit Hace-nek, de leginkább H-nak hívják. Elmosolyodom amikor, arról mesél, hogy miként is ismerték meg egymást, két évvel ezelőtt. Londonban találkoztak először, ahol ő épp az ott lévő zeneakadémián felvételizett. Akkor még lámpalázas volt, és nem mert sem játszani, sem pedig énekelni annyi ember előtt, mint amennyien akkor ott voltak. De jött H, aki lekapcsolva minden világítást a teremben, és csak egyedül ő volt kivilágítva, segített neki abban, hogy legyőzze a félelmét. Onnantól kezdve pedig, amikor csak tudtak, találkoztak míg nem összejöttek és, Liam-el megalakították a Fat Phoenix-et.
Egy biztos, hogy érdekes találkozás volt az övéké, de ha nekik így sikerült, akkor egyedül csak az a fontos, hogy továbbra is boldogok legyenek együtt.
- Tényleg, és neked van valakid? Vagy esetleg olyan aki tetszik neked? – kérdezi, miután befejezettnek tekinti a H-val való kapcsolatának történetét.
Hm... most mit feleljek erre? Mondjam meg neki azt, hogy egészen a mai napig, helyesbítve a mai estig, még soha egyetlen fiúra sem tekintettem úgy, mint ahogyan a bátyjára? Ááá... ezt kizártnak tartom. Nem mondhatom el neki! Hiszen, még nem is ismerjük egymást, annyira, hogy ezt elmondjam neki. Mert ki tudja, hogy mit reagálna rá?! Örülne neki? Vagy azt mondaná, hogy felejtsem el a testvérét, amilyen gyorsan csak tudom, mert ő már foglalt?
Ezt nem tudhatom. De jobb, ha még ezt a választ megtartom magamnak... ugyanis, előfordulhat, hogy csak azért érzek most így, mert ő az első fiú akire először felfigyeltem.
- Nem, nincs senkim, és most még nem tetszik senki sem – felelem, miközben igyekszem nem újra és újra a színpad irányába nézni.
- Értem. De, majd találsz egy olyan fiút aki tetszeni fog neked. Hiszen, rengeteg itt a jó képű és helyes fiú, akik tuti felfognak figyelni rád hamarosan, amint megpillantanak majd téged, miután holnap elviszünk téged egy körvásárlásra és szépítőkúrára. Bár, kétlem, hogy neked bármily szükséged is volna az utóbbira, hiszen nagyon szép az arcod, ahogyan az egész valód is. Ugye, benne vagy? Mondd, hogy igen! – kérlel egy kedves és aranyos mosoly kíséretében.
Egy kis időre elgondolkozom az ajánlatán, mielőtt válaszolnék.
Most mondjak neki igent, és hagyjam, magamat esetleg olyasmikre is rávenni, amelyeket eddig nem tettem még meg? Mi van akkor, ha ez az egész mégsem fog úgy elsülni, ahogyan azt gondoljuk?
De a francba is! Mit akadékoskodom én most itt?! Hiszen új életet akarok kezdeni, nem?!
- Miért is ne? Igen, benne vagyok! – adom meg a döntésre jutásomra való válaszomat, amelynek hallatán, Gin az aprócska kis termetével, az arcán egy hatalmas és boldog mosollyal a nyakamba veti magát.
Néhány másodpercre megilletődök a cselekedetén, de aztán én is viszonozom az ölelését, miközben az a gondolat fut át a fejemen, hogy meglehet, hogy ő az első ember, akit hosszú idők után, akár először közel engedhetek magamhoz...

Holnap friss!

Hey Ho!

Holnap, azaz pénteken jön az ígért két részből az első fejezet! Már az eleje van, de holnap befejezem, és amint megvan, már teszem is fel!

Csak még egy kis türelmet, és megértést kérnék!

Köszönöm!

Dotty

Chapter 02

Hey Ho!

Itt is van az új fejezet. Remélem, hogy tetszeni fog, így rövidsége ellenére is. De, jövőhéten várhatóan két rész fog majd érkezni! :) Kellemes olvasást kívánok hozzá!

Az első részhez írt kommenteket, pedig nagyon szépen köszönöm: Reninek; Nicole Rednek; Nessinek és Cintiának! :::)))

Dotty

Fat Phoenix

Meglehetősen ahhoz képest, hogy most van a nyári szezonok ideje, alig voltak vendégeink egész délután, és a lányok szavaiból halva, ez délelőtt sem volt másképp. Az igaz, hogy így kevesebb lett a borravalóm, de egyáltalán nem bánkódom azon, hogy a mai napon kevesebb vendégünk akadt, mint ahogyan általában szokott. 

Egyáltalán nem hiányzik most nekem, hogy mindenki kénye kedvére szaladgáljak az egyik asztaltól a másikig, ahogyan az sem, hogy olyan italokat keverjek ki, amelyekről még az előtt eldöntik, hogy mégsem kérik, mielőtt beleinnának. Ami egyébként eléggé bosszantó tud lenni, főleg meg egy hosszú és fáradalmas nap után. De persze, nekünk mindezt mosolyogva kell tűrnünk, avagy távozhatunk egy kirúgással a hátsónkban, ha úgy tetszik.
- Mizu kislány, fáj még a fejed? – böki meg az oldalamat, Tom, miközben lepattan a mellettem lévő székre, ezzel újra magára vonva a figyelmemet.
- Áááá, nem vészes. Hamar elmúlik – vonom meg a vállam, miközben az alkoholmentes gyümölcsös koktélomat kortyolgatom, melynek cseppjei hűsítőként hatnak rám, amikor végig folynak a torkomon.
- Az jó! Eléggé nyugis délutánunk volt, nem gondolod? – kérdezi, kinyújtóztatva a lábait.
- Én is úgy gondolom – bólintok rá.
- Ja, szerintem is az volt – száll be Suzy a beszélgetésünkbe, és rátámaszkodik Tom vállára. – De most este, aligha lesz majd némi kis pihenőnk, ugyanis megint lesz egy születésnapi partink, ahová Liam-éket is meghívták.
- Tényleg? – fordul felé nagyra nyílt szemekkel Tom, akin azt veszem észre, hogy eme hír hallatán, már egyáltalán nem érzi a nyugis napunk hatását. – Ez állati, jó hír! Tuti, hogy megint nagy bulit csinálnak majd, mint ahogyan szoktak.
- Várjatok, kik ezek a Liam-ék? – teszem fel a kérdést, csak úgy mellékesen, bár egyáltalán nem is vagyok kíváncsi rájuk, vagy legalábbis nem teljesen, csak egy kicsit.
A kérdésemet hallva, mind a ketten rám irányítsák a döbbenettől kitágult szemeiket.
- Ne mondd már, hogy nem tudod, hogy kikről van is szó! – támad rám Suzy, és olyan tekintettel mered rám, amely azt sugallja felém, hogy „ne nézz már madárnak, tudod te, hogy miről vagyis inkább kikről van szó”.
- Mégis, honnan kellene nekem tudnom arról, hogy kik ők? – kérdezek vissza furcsának találva a támadását.
- Hát... – kezdene éppen bele a válaszadásba, amikor Tom bevágja helyettem a saját válaszomat.
- Hát, persze! Hiszen, te csak most jöttél ide, így még nem is találkozhattál a bandával!
- Tényleg – ért vele egyet Suzy, aki egy bocsánatkérő pillantást vet rám, és egy bólintással jelzi Tom-nak, hogy avasson be engem is a „banda” kilétének tagjairól, és arról is, hogy mikre számíthatok majd tőlük a mai estén. Én pedig, mint egy igazi minta diák,  igyekeztem teljes figyelmemet a szavaira fordítani.
Megtudtam, hogy Liam-ék vagyis ahogyan mások ismerik őket: Fat Phoenix. Kissé érdekes egy név – gondoltam magamban, de különösképp nem is igazán volt újdonság számomra. Hiszen, számtalan furcsa együttes neveket is hallottam már, mint amilyen az övéké. Megtudtam azt is, hogy tulajdonképpen hatan alkotják ezt az együttest, fele-fele arányban. Három lány, három fiú. A nevüket is elmondta, de hirtelen ennyi nevet, megjegyezi képtelenség volt számomra, és nem is igazán, akartam megjegyezni a nevüket. De viszont egy valakiét mégis megjegyeztem, még ha nem is szándékosan, de valamiért megragadt bennem, és nem csak azért, mert ez ő nevét említette meg Tom, szinte minden egyes mondatában – bár ez is közrejátszott benne -, ha nem valami más volt ennek az oka. Amit még magam sem tudtam, vagy tudok megválaszolni. Vagy csak szimplán a kíváncsiság miatt?
Igen. Több mint valószínű, hogy ez lehet a másik ok arra, hogy megjegyeztem Liam nevét – könyveltem el magamban, majd kelletlenül, de mégis felálltam az asztaltól és visszaindultam a pult mögé, csakhogy kiszolgálhassam a folyamatosan érkező vendégeket, miközben Tom és a csajok a színpad környékén tesznek egy kis rendet...

Egy órával később...

Mindössze alig egy óra elteltével már jókora nagy tömeg lepte el a bárt, amely számomra eléggé meglepőnek tűnt. Még soha nem voltak itt ennyien, legalábbis amióta én itt dolgozom. De aggódásra semmi okom nem volt, amelyről Suzyék is értesíttek, ugyanis ilyenkor mindig ennyien vannak, mert mindannyian arra kíváncsiak, hogy ma vajon milyen dalokkal lép majd fel a banda, akik éppenséggel ebben a pillanatban sétálnak fel a színpadra, utat törve maguknak, közben hangos üdvrivalgást kicsalva a tömegből.
- Üdv L.A! – szólal meg egy mély hang, hangos kiáltással, amellyel még inkább kihívja maguk számára a vendégek tiszteletét, és figyelmét – Köszönjük, hogy újra itt lehetünk, és együtt tölthetjük ezt az estét!
A mély hangjára felfigyelve, mely valamilyen oknál fogva, enyhe borzongást ébreszt fel bennem, addig-addig nyújtózkodom, amíg teljes rálátást nem találok a színpadon egy-egy hangszernél és mikrofonnál elhelyezkedő együttesre.
Elsőnek is az előálló mikrofonnál lévő alakot tüntetem ki a figyelmemmel, akinek nem csak a hangja indít el bennem valamit, de a kinézete is. Kék farmerjában, a fehér atléta szerűség felsőjében és a karjain jól látható tetoválásaival, olyan benyomást kelt bennem, mint azok a fiúk akikkel jobb nem kezdeni. És amikor a tekintetem a fiú arcára esik, kétség sem fér ahhoz, hogy valóban az a fajta srác ő, akiért minden lány epekedik. Rövid barna haj, mely tüskésen felzselézetten áll a feje tetején, és az a kb. háromnapos borosta amely az állát borítja, hihetetlenül jóképű férfiút ábrázol.
Mögötte a baloldalán egy vele egymagasságú, szőkés barna hajú srácot veszek észre, aki épp a mellette álló vörösbarna hajú lánynak mutat meg valamit, a kezében levő basszusgitáron. Mellettük észreveszek egy szőke hajú lányt, aki nem csak, hogy szép, de abban a sötét rózsaszín színű pánt nélküli ruhájában, rendkívülien csinosnak látom. Azután észreveszek egy ismerős arcot is a színpadon, akinek a kilétére pár másodperces gondolkodás után rá is jövök. Ő volt az a manó szerűségű lány a parton, ma délután. Akinek a bocsánatkéréseit nem győztem félbeszakítani. Hihetetlen, hogy újra látom őt... nem gondoltam volna, hogy valaha is látni fogom még. Számomra is furcsa érzés, hogy ez a tudat, örömmel tölt el. Ő mellette pedig a dobok mögött, egy magas fekete rövid hajú srácot pillantok meg, akin a rajta lévő fekete póló, épp annyira kihangsúlyozza az izmait, hogy az ember amikor meglássa őt, tudja jobb, ha vigyázz vele.
Ahogyan így végignézek rajtuk, már magam is elhiszem, hogy miért mondta azt Tom, hogy ők azok a srácok, akikkel mindenki lógni szeretnének. A kinézetük olyasmit árul el, miszerint, hogy ők önmaguk emberei, és bármit képesek lennének elérni, és megszerezni.
- Na, most figyelj! Ilyen jó együttest még nem hallottál! – súgja a fülembe Tom, majd neki támaszkodik a pultnak mellettem.
És ekkor felcsendülnek az első akkordok a basszusgitárokon, a billentyűzeten és végül megszólal egy hang – lehunyom a szemeimet - . Pontosabban a „hang”... mely minden egyes sor során egyre mélyebben férkőzi bele magát a fejembe, és a testembe egyaránt. Érzem amint a lelkemig hatol ez a mély kellemes, és lágy tónusú hang, mely nem csak megérint, de meg is megborzongat.
Amikor kinyitom a szemeimet, és arra a fiúra emelem a tekintetemet akit először megfigyeltem, meglepetten veszem észre, hogy a sötét szemeivel ő is épp engem figyel...

Friss!

Hey Ho!

Eme rövidke kis bejegyzésben, annyit közölnék csak veletek, hogy vagy a holnapi napon, vagy holnapután fog megérkezni a következő rész. De igyekszem, holnap(ra) befejezni! Mellette, pedig lehet számítani + még egy fejezetre, avagy ha a héten csak egy érkezik, akkor a jövőhéten várhatóan, két résszel fogok majd érkezni, aminek több és nagyobb a valószínűsége, hogy csak akkor lesz.

A fejezet késésének oka: családi okok. :/

De ezen felül, a héten lesz fejezet, még pedig a második fejezet!

Türelmeteket és megértéseteket, pedig előre is köszönöm!

Dotty