Chapter 05

Hey Ho!

Meg is érkeztem az 5. fejezettel. Nem sokat mutat, (de már Liam is megjelenik benne...) éppen ezért megpróbálok még a héten hozni egy fejezetet, kárpótlásként nektek.
Az előző részhez írt véleményeket, nagyon szépen köszönöm: Reninek; Nicole Red-nek; Nócinak; Nessának és Skysnak! 

Kellemes és szét hetet kívánok nektek!

Dóry

Kis időre, mint egy átlagos normális lány

Nem sokkal azután, hogy mindannyiunkat megszépítettek Frankie szalonjában, ahol maga a tulajdonos megesketett minket, hogy amint tehetjük és lesz rá időnk, újra látogassuk meg őket, a csomagjainkkal a karjainkon ültünk be a munkahelyemre, vagyis más néven a Venice Beach-be.

Tom szolgált ki bennünket, de megjegyezte, hogy milyen csinos lettem, és hogy az új tépett frizurám is tetszik neki.

Még jó hogy, Tomnak van barátnője, akit imád és nem nekem kezd el udvarolgatni – jegyeztem meg magamban.

Kortyolgatva az alkoholmentes koktéljainkat, egymásközt kivesézzük mint a ma délután eltöltött közös időt, mint a különcnél – különcebb ruházatot viselő egyéneket akik egymás után tévednek be a bárba.

- Nézzétek már azt a nagy mellű szőke hajú csajt, ahogyan a pultos figyelmét próbálja magára vonni – mutat a pult irányába, Monic lesajnálóan.

Mindannyian arra tekintünk amerre ő kért minket, és tényleg eléggé odatenni igyekszik magát a szőke hajú lány, Tomnak. Akin mintha azt venném észre, hogy belül magában csak szórakozik rajta. Végül is, tudtommal Tom élvezi az ilyen helyzeteket eléggé ahhoz, hogy ne viszonozza a flörtöt. A méz szőke hajával, és kék szemeivel elég sok női vendéget vonzott már a bárban, ahogyan szerintem mind addig is fogja tenni, ameddig itt szándékozik még dolgozni.

- De, Tom csak hülyíti a lányt. Egyáltalán nem veszi komolyan őt – vonom meg a vállamat, egy újabb kortyot követően.

- Te honnan tudod ezt? – kérdezik vissza döbbenten.

- Csak onnan, hogy ezt ő maga is megemlítette már nekem, és volt alkalmam hallgatni a flörtöléseit. Ő amolyan, igazi hűséges, romantikus lélek, akinek ha barátnője van, azt nem csalná meg, semmiképp sem – adok magyarázatot, amitől némiképp kissé furcsa tekintettel merednek a szőke hajú fiúra.

De nem áhítatos és kívánó tekintettel, ha nem inkább, olyannal mint akiknek az ilyen fiúk egyáltalán nem jönnek be... és sikerült is beletrafálnom, ugyanis pillanatokon belül, máris abba avatnak bele, hogy nekik az olyan típusú pasik jönnek be, mint a mostani párjuk. A macsós, kissé rosszfiús típusúak. Akik nem igazán hajaznak arra, hogy minden törvényt betartsanak, hanem inkább arra, hogy ezt kevésbé tehessék meg. Hiába békés és szeretetteljes család veszik őket körbe, mégis inkább a lázadásnak és a bulizásnak élnek, legalábbis most még...

- És neked, milyen pasik jönnek be Em? – becézz le, Katina.

- Nekem? Öm... nos... – egyetlen egy épeszű válasz sem jut az eszembe.

Ilyet még tőlem senki sem kérdezett eddig, na nem mintha adtam is volna rá időt és alkalmat is egyáltalán. Meg nem is igazán foglalkoztattak a fiúk, nem hogy még az, hogy milyen típusúak tetszenének nekem.

- Nem tudom – felelem, mire meglepetten fürkészni kezdek.

- De, hát ez hogy lehet? Azt csak tudnod kellene, hogy az olyan fiúk tetszenek –e neked, mint a pultos srác, vagy az olyanok mint a mi pasijaink – jelenti ki, még mindig furcsállva a válaszomat Monic, ami hallatán, zavaromban lesütöm a szemeimet.

- Monic! – szól rá Gin, ő azonban mintha meg se hallotta volna őt, továbbra is azt magyarázza, hogy csak kell lennie valaminek, akár egy olyannak, hogy mi tetszik nekem egy fiúban, és mi nem.

De én csak hallgatok, mint a sír. Mégis, hogyan mondhatnám el neki és a többieknek, hogy nekem nem volt olyan életem, mint amilyen nekik? Hogy amíg ők nekik élnek a szüleik, addig az enyémek már évek óta hallottak? Hogy én egy rendes suli és barátok helyett, egy árvaházban nőttem fel, ahol csak is saját magamba zárkóztam? Mert attól tartottam, hogyha bárkit is közel engedek magamhoz, elveszítem? És, hogy nem jutott arra időm, hogy a fiúkon járjon az eszem?

Ezeket, mégis hogyan közölhetném velük? Mi van, ha mindezt szóvá teszem nekik, akkor ők esetleg úgy döntenek, hogy mégsem akarnak egy olyan lánnyal barátkozni tovább, mint amilyen én vagyok?

A délutánt nézve, én nem akarom, hogy ez így legyen. Még ennek a pár óra együtt töltött idő, ellenére sem. Megkedveltem őket, mert azzal, hogy ők nem tudják rólam még az igazságot, kedvesek és barátságosak voltak velem, mintha én is egy lennék közülük. Semmiből sem hagytak ki, pedig könnyűszerrel megtehették volna.

Végre úgy érezhettem magam, ahogyan talán mindig is akartam érezni magam. Nem kellett attól tartanom, hogy a sajnálatukat láthassam és érezhessem. Olyan lehettem ma, mint egy átlagos, normális lány. Akinek vannak barátai, és családja. Pont, amilyennek lennem kellett volna.

Időközben Monic is elhallgatott, és csak rám vártak, vagyis pontosabban a válaszomra, vagy arra, hogy mondjak valamit.

Esetleg el kellene kezdenem magamról is beszélni? Nem gyors ez még egy kicsit? De, mégis, hogyan viselkedhetnék úgy normálisan, ha titkolózom előttük, és nem hallgathatok el örökké, ha valami velem kapcsolatos kérdésre kerül sor – látom be, mire végül szólásra kezdem el nyitni az ajkaimat.

De mielőtt bármit is mondhatnék, hirtelen megjelennek az asztalunknál a Fat Phoenix együttes fiú tagjai. Liam kivételével mind a két srác a párjaik háta mögé álltak be, míg Liam megáll Monic mellett, és kíváncsian fürkészni kezdi az arcomat...