Chapter 07

 Hey Ho!

Bocsánat, hogy ennyit késtem vele, de a hétvégén közbejött, egy számomra nagyon fontos dolog, amely a nővérem kisfiának a focimeccse volt. Nem tudtam, és nem is hagytam volna ki ezt semmi pénzért sem, így az írás helyett, őt néztem meg. Szóval, bocsi, hogy nem hoztam az ígért napra, a fejit. De most itt van. Igaz, nem hosszú... de ez azért, van Mert a következő fejezet, amely a héten jön, az kivételesen Liam szemszögű lesz. :)

Addig is, legyetek rosszak, és szép, kellemes hetet kívánok nektek! ;)

Dóry

Újabb érzelmek kavargása

A másnap délelőtt és délután, számomra most nagyon lassan telt el... legalábbis én így gondoltam, minden egyes órában, amikor az időt néztem meg. Pedig nem akartam izgulással tölteni a napot, azonban mégiscsak azzal telt el.

Izgulásomban egyaránt érezhető volt mint a félelem, mint a kíváncsiság az felől, hogy vajon helyesen döntöttem –e akkor, amikor igent mondtam tegnap, Ginék meghívására?! Még soha ilyesmiben nem volt részem, pedig lehetett volna, ha már régebben elhatároztam volna magamat arra, hogy új életet kezdek, amelyben az eddigi: Emily Thorne, egy visszahúzódó, magába zárkózó lány volt. Aki, senkit sem engedett közel magához.

Talán maga a hely, vagy talán Ginék társasága az oka annak, hogy már nem akarok az a lány lenni, aki ezelőtt volt. Hanem helyette egy olyan lány, aki megpróbálja élvezni az életet, és aki végre kibújik a csigaházából.

Új még számomra ez a helyzet, és a változás, de mégsem éltek örökké egy mindenkitől elzárt burokban – gondoltam magamban, amikor idővel később, végre valahára elérkezni látszódik az este fél hat.

Miután az utolsó felvett rendelésemet is kivittem, az üres rekeszeket a raktárba viszem, ahonnan amikor visszatérek a pultba, Liam-mel találom szembe magam. Nem kicsit lep meg a jelenléte, hiszen nem is számítottam rá. Vajon, hogy – hogy ő jött el, és nem Gin? 

Bár előfordulhatott az, hogy ő csak véletlenül jött ide. Igen! Minden bizonnyal ez lehet az oka a jelenlétének – magyarázom be magamnak, és zavaromban a fülem mögé tűröm az egyik rakoncátlan, szemembe lógó tincset.

- Szia – szinte egyszerre köszönünk, amely folytán ahogyan ő is, én is elmosolyodom. – Hogy vagy? – újra egyszerre szólalunk meg, ami további mosoly özönnel járul.

Milyen helyes amikor mosolyog, amelyet már a tegnapi napon is észrevettem amikor rám mosolygott, és ahogyan akkor, úgy most is hevesebben kezd el a dobogni a szívem. De nem csak a mosolya láttán, hanem a kinézetén is. Egy fehér térdnadrágot és egy fehér, fekete „Los Angeles” feliratú pólót visel, amely, ahogyan korábban az első megpillantásnál, úgy most is teljesen kihangsúlyozza az izmait. Így közelebbről, még nagyobbnak tűnnek, mint távolról... és bár meglehet, hogy meg kellene ijeszteniük, de mégsem érzek félelmet a közelében.

Amikor a tekintetem az arcára siklik, észreveszem, hogy ő is végigmér, már ahogyan azt a pult megengedi neki.

- Hogy vagy? – kérdezi meg újra, és a barna szemeivel most az arcomat kezdi el fürkészni.

- Köszönöm, jól. És te?

- Én is, jól vagyok – feleli, és mielőtt bármit is szólhatnék, avagy esetleg Gin felől érdeklődhetnék, máris választ kapok a kérdéseimre, már ami a húgát illeti. – Gin engem küldött el érted, mivel el kell intézniük néhány dolgot, de mire hazaérünk hozzánk addigra, ők is otthon lesznek.

- Óh, értem. Semmi baj – motyogom megértve, és elfogadva a magyarázatot. – Esetleg mielőtt elindulnánk, adhatok valamit inni? – kérdezem meg.

- Nem, köszi. Ha gondolod, akkor mehetünk is – mondja, mire én csak bólintani tudok, majd mielőtt csatlakoznék hozzá, átadom a raktár kulcsokat az éppen megérkező Suzy-nak, aki Nora-val együtt, „egy később mindent tudni akarunk” – mondattal indítottak utamra. De előtte még, két sör és üdítős csomagot adnak át a kezembe, amelyet Liam át is vesz tőlem.

- Nem kell, hogy mindet te vidd! Add vissza legalább az egyik csomagot – kérlelem őt, de ő csak somolyogva nemet ráz a fejével. – Hát jó! – hagyom rá, és követem őt, egészen egy fekete motorhoz, amely a part szélén, jobban mondva, már a köves út részén áll.

Kérdő tekintetem látván, a féloldalas mosolyát veti rám, miközben az italos csomagokat a hátsóülés alá teszi.

- Emily, hadd mutassam be neked Shirley-t – mutat a fekete járműre.

- Várj! Azt akarod mondani, hogy ez a tiéd, és hogy ráadásul nevet is adtál neki? – húzom fel az egyik szemöldökömet kíváncsian.

- Igen, azt! – bólint, átadva az egyik bukósisakot, amelyet a kormányról emel le.

- Huhh... fura. Mármint, hogy... – csuklik el a hangom, amikor közelebb lépve hozzám, segít rám adni a sisakot - hogy nevet adtál neki.

Amikor belélegzem, jellegzetes citrom és fahéj illatát, lehunyom a szemeimet. Nem hittem volna, hogy ilyen részegítő hatással is lehet, bárkinek is az illata rám, mint ahogyan az övé is. Csak úgy mint, a hangja és a tekintete. Megérezve egy pillanatra az ujjai érintését - miközben a szíjat csatolja be -, megborzongok, és az ajkaim, akarva - akaratlanul is, de szétnyílnak.

Még is, hogy lehetséges ez? Nem értem.

Hallom a sajátom és az ő, egyre szaporább lélegzetét, amelynek a közeledtét egyre közelebb kezdem érezni magamhoz...

- Így ... khm.. ni! Meg is vagyunk – szólal meg, megköszörülve a torkát, mire felnyitva a szemeimet, azt látom éppen, hogy a saját fejére is egy sisakot húz, majd felül a motorra. – Gyere, ülj fel mögém! – utasít, és bár én még mindig az előbb történtek miatt... vagy inkább az miatt, ami meg sem történt, kábán, de mégis követem a példáját – kapaszkodj belém – mondja, és a karjaimat a dereka köré vonja. – De kapaszkodj, jó erősen, ne hogy lees! – figyelmeztet, és én úgy is teszek ahogyan kér.

Azonban mégsem merem erősen megszorítani, bár kétlem, hogy bármilyen kárt is okozhatnék neki azzal, ha még jobban bele kapaszkodom. Már maga az, hogy így ölelhetem őt, örömmel tölt el, hiszen nem is gondoltam azt, hogy ilyen felemelő érzés lehet megölelni, egy olyasvalakit, aki tetszik is. Mert az igaz, hogy már azt bevallottam magamnak, hogy tetszik nekem Liam, és hogy valami fura, és számomra megmagyarázhatatlan érzés kerít hatalmába, amikor megpillantom őt, és amikor ő is rám néz, de ez az érzés, amelyet most érzek, az olyan érzetet kelt bennem, hogy azt kívánom, bár így maradhatnánk örökre. Kettesben. Ölelve őt.

Amikor Liam elindítja a motort, előrébb csusszanok az ülésen, vagyis jobban mondva szinte az előttem ülő fiúba passzírozódom bele, és még jobban átölelem a derekát. Igaz hallani nem hallom, de a hasát és a mellkasát ölelve, érzem a nevetését, amely mosolygásra késztet, engem...