2014. június 25., szerda

03. Újra a sziklán

Hey Ho!

Igen, jól látjátok! Majd közel, egy hónap után VISSZATÉRTEM!!!  Egész pontosan egy új résszel! Remélem, hogy akad még egy - két, hű olvasóm aki időközönként vissza - vissza tekint a blogra, várva a folytatásra. Ha mégsem, akkor csak remélni tudom, hogy előbb - utóbb újra itt láthatom majd őket, ahogyan az ujjakat is. :$
Nem is rizsázok többet! Csak annyit, hogy kellemes olvasást kívánok nektek ehhez a részhez! :) A negyedik rész pedig, már íródik is! ;)

Ölel mindenkit: Dóry

[Danise]

Liam. 

Alig tudom elhinni, hogy újra látom őt viszont, és hogy most már a nevét is tudom.

Pedig már, kezdtem feladni a reményt. A reményt, hogy újra látom őt. De most itt van. Közvetlen mellettem ül, és miközben a barátnőm csacsogását hallgatjuk, ő az egyik karját a hátam mögé teszi, a székem karfájára.

A gyomrom oly picire zsugorodik össze, hogy még a kólámból is alig tudok csak, aprókat kortyolni.

Hihetetlen, hogy milyen érzéseket ki nem tud váltani belőlem, ez az „idegen” srác, akinek a tekintetét amikor megérzem magamon, én is rápillantok. Micsoda gyönyörű barna szemei vannak! – sóhajtok fel gondolatban. És azok az aprócska gödrök az ajkai mellett! Bárcsak megérinthetném őket...

Miért van rám ilyen hatással? Miért akarom őt megérinteni, és megcsókolni? – kérdezem magamtól, amikor újra felelevenítem magamban, a csókját. A csókját, mely miatt a pillantásom, akaratlanul is az ajkaira téved.

Milyen lágy, és milyen csábító! – nyögök fel gondolatban, nem kis megdöbbenést kiváltva ezzel, magamból.

Még soha nem voltak ilyen gondolataim! Amely egyben megrémít, és fel is dob.

- És te milyen zenéket is szeretsz hallgatni? – próbálkozik újra a beszélgetésbe belevonni engem is a gondolataimba beférkőző fiú.

- Ööö... hát... nos.. khm... én... – Remek! Még egy épp kéz – láb mondatot sem tudok már kinyögni, annyira a bűvkörébe vont a mellettem ülő srác.

- Dani, a rock és a spanyol dalokért van oda. De... – szólal meg barátnőm helyettem. De mielőtt még azt is elárulhatná, hogy a tánc miatt milyen zenéket is szeretek, a szavába vágok.

- De ugyanúgy szeretem, a hegedű és a zongora hangszerek által játszó dalokat.

Jó! Lehet, hogy ezt így éppen nem kellett volna most bevágnom. Mert minden bizonnyal, most azt gondolja magában, hogy micsoda unalmas liba is lehetek, ha ilyeneket hallgatok.

Na szép! Ügyes vagy Danise! – dicsérem magam, miszerint most, jó unalmassá tettem magamat, Liam szemében.

- Óh, igazán? – kérdi felvonva az egyik szemöldökét, mire én csak lehajtott fejjel, helyeslőn bólintok.

- Mióta is motorozol, Liam? – menti meg az időközben beállt, néma kínos csendet, Mandy. Akire, egy hálás pillantást vetek a szemem sarkából.

- Úgy, hét éve – feleli a srác.

- Komolyan? Egyszer engem is elvihetnél egy körre – dobja be magát a barátnőm, mire a számomra váratlan flörtölést hallgatva, köhögve köpöm ki a szénsavas üdítőt.

- Jól vagy? – néz rám aggódó tekintettel, Liam.

- I-ii.. khm... ig-gen. Khm... – köhögöm a választ, s közben pedig gyilkos pillantásokat küldözgetek, a rám kacsintó barátnőm felé. – Igen – ismétlem újra, amikor már eltűnik a kaparászó érzés a torkomból.

- Mit is kérdeztél, Mandy? – fordul vissza, Liam a vörös hajú lány felé.

- Csak azt, hogy egyszer Danise-t is elvinnéd egy körre? Ugyanis, már régóta szeretné kipróbálni a motorozást – mondja, és rám vigyorog.

- Hogy mi? Én... nem is – kezdek azonnal bele a visszakozásba, de úgy tűnik, hogy hasztalanul, ugyanis Liam, az helyett, hogy nekem hinne, a vörös hajú boszorkánynak hisz.

- Mit szólnál hozzá, ha már most kipróbálhatnád? – kérdőn néz rám barna szemeivel, és bár én még utoljára megpróbálkozom egy tiltakozással, azonban Mandy-nek köszönhetően, Liam azzal a térdrotyogtató féloldalas mosolyának a kíséretében, megragadva az egyik kezemet, felhúz a székről, majd egy kacsintást követően – amelyet a barátnőmnek szán -, a motorja felé húz.

Hiába próbálok segítséget kérni, Mandy-től azonban ő az helyett, hogy megszánna, hangosan felnevet, mire a körülötte lévők egyszerre tekintenek rá.

- Aztán vigyázz rá, el ne veszítsd! – kiáltja Liam-nek, aki időközben egy fekete bukósisakot helyezz fel a fejemre, majd aztán a sajátjára is.

- Nem fogom! Ne aggódj! – nevet rá, miközben felsegít a fekete járműre. – Kapaszkodj jó erősen belém! – utasít, és én végre is hajtom a kérését. – De, azért ne ennyire! Nem ka-kap-ok... – nevetve lazít a szorításomon. – Készen állsz?

- Nem! – adom meg gyorsan a választ, mire hangosan felnevetve beindítja a motort.

Amikor felbőg a motor, és elindulunk, a szemeimet szorosan lehunyva, kapaszkodok még jobban bele az előtte ülő srácba, de vigyázva arra, hogy nehogy ismét ugyanolyan szorosan öleljem, mint az imént.

Édes istenem, add, hogy túl éljem ezt! Mert ha nem, akkor megfogadom, hogy a halála végéig kísérteni fogom, Mandy-t! – rimánkodom magamban...

Érezve, hogy a szél belekap a hajamba - amely kilóg a sisak alatt -, és a ruhámba, kinyitom a szemeimet, csak hogy kíváncsian körbe tudjak szemlélni. De csak a tengerpartra vezető homokos talaj, és a vízbe be s ki menő emberek látványa terül elém, ami nem kis meglepetést okoz számomra.

Hogyan értünk ilyen hamar ide? És, miért is éppen ide jöttünk? – teszem fel magamnak a kérdéseket, de igazság szerint nem is foglalkozom a válaszokkal. Annál inkább foglalkozom azzal, hogy bár egyébként a motorozás felőli kíváncsiskodás az nem az enyém, mégis örülök annak, hogy Mandy éppenséggel az ellentétét állította.

Liam a part szélére megérkezve, leállítja a motort, majd miután ő száll le először, engem is lesegít.

- Nah, hogy érzed magad? – kérdezi kíváncsian és mosolyogva fürkészi az arcomat, amikor lesegíti rólam a sisakot.

- Nem tudom – felelem őszintén, összekulcsolva az ujjaimat. – Végig lehunyva tartottam a szemeimet, egészen addig, ameddig ide nem értünk.

- Nem mondod komolyan?! – kérdezi nevetve, de amikor lássa rajtam, hogy nem vicceltem, a nevetése alábbhagy, de a szeme még mindig mosolyog. – Ennyire rossz volt? – nyúl az egyik kezemért, amelyek a sajátjába véve, végig simít rajta, ujjaival.

Az érintésének nyomán, egy pillanatra a torkomra forr a szó, de leküszködve egy feltörekvő sóhajt, válaszolok neki.

- Nem! Nem! – rázom meg a fejemet hevesen. – Csak, féltem és ezért volt lecsukva. De aztán, amikor megéreztem, hogy a szél belekap a hajamba és a ruhámba, már nem tudtam tovább lecsukva tartani. Amikor megláttam, hogy ide érkeztünk, akkor arra gondoltam, hogy...

- Hogy?

- Hogy, bár korábban kinyitottam volna a szememet – nyögöm ki.

- Majd hazafele nyitva tartod – mondja, majd összekulcsolva az ujjainkat, indul el velem a sziklák felé.

Hagyom, hogy ismét magával vonszoljon, és miközben lépéseink egyre távolodnak a motorjától, az a kérdés kezd el foglalkoztatni, hogy hova is akar vinni.

Amikor azon sziklás részhez közeledünk, ahol először találkoztunk, meglepetten, de mosolyogva nézek fel Liam-re, aki szintén az ajkain mosollyal viszonozza a tekintetemet.

Először ő lép fel a sziklára, majd aztán engem is felhúz maga felé.

Ugyanannak a sziklának azon részén foglalunk helyet egymás mellett, mint akkor este.

- Nem hittem volna, hogy pontosan emlékszel arra, hogy hol is ültünk – jegyzem meg.

- Akkor most, minden bizonnyal csalódtál bennem – mondja, de nem megbántottan, hanem vigyorogva.

- Igen. De, ez kellemes csalódás – válaszolom mosolyogva.

- Ennek igazán örülök – vigyorog még mindig rám, és úgy helyezkedik, hogy a hátam mögé kerüljön.

- Mi... mit, csinálsz? – kérdezem hirtelen, amikor a karjait körém vonva, a hátamat a mellkasának dönti.

- Csak, kényelmesen elhelyezkedem. Ne tán, zavar? – kérdi, és az ujjaimmal kezd el játszadozni.

Nem felelek. Pontosabban, nem is tudok még megszólalni sem. Annyira váratlanul ért a cselekvése. Viszont egyáltalán nem érzem magamat, kényelmetlenül, vagy inkább zavartnak. Sőt mi több. Boldognak érzem magam. Meleget és biztonságot nyújtó ölelésében, pillanatokon belül ellazulnak az izmaim, és átadva magamat ennek a csodálatos érzésnek, végre megszólalok:

- Nem! Egyáltalán nem!

1 megjegyzés:

  1. Szia Dóry!

    Örülök hogy visszatértél. Jó újra olvasni a fejezetet. Nagyon aranyosak Dansie-ék. Nem gondoltam volna hogy Liam arra a helyre viszi el, ahol találkoztak, és hogy emlékszik is rá. Ezek szerint neki is jelentett valamit az akkor i éjszaka.
    Kíváncsian várom az újabb fejezetet

    Nóci

    VálaszTörlés